2009. augusztus 06. 12:07:17 Írta: 2012

2012 Blográdió – 2. adás

A 2012 Blográdió második adása jelentkezik!

Technikai minőségugrást hajtottunk végre az előző adáshoz képest! Ha így folytatjuk, még két adás, és meghaladjuk a stúdióminőséget! :)

Műsorvezető:

Macsek (igen, elő lett léptetve)

Vendégek:

Szőrme

Pozsonyi Ádám író, ködlovag, hivatásos reakciós

A fenti képre kattintva egy letöltőoldalra jutsz, itt az összes adást megtalálod.

A műsorral kapcsolatban: kicsit elmentünk a „világvégés” téma irányába, részben Macsek élménybeszámolója és az azzal kapcsolatos „házi feladatok” kapcsán, ezért egy kis mini szájbatalpaló: a „világvégén” nem azt értjük, hogy felrobban a Föld 2012. decemberében, vagy lefagy az univerzum, hanem azt, hogy a jelenlegi, egyre korcsabb, egyre életképtelenebb civilizáció végképp működésképtelenné válik, akár mert egy kulcsfontosságú természeti erőforrás kiapad, akár mert önmagát emészti fel saját hülyeségével. Ezt fontosnak tartottam tisztázni. A többi önmagáért beszél.


A mostani radio visszatero szava: gyakorlatilag. :)
2009. augusztus 06. 14:00:47 MaCsek

Következőben meg majd "tulajdonképpen" lesz.
Ne izgulj, majd ha többször mondod valamelyik szót egy rádió alatt, mint Tomcat azt, hogy "zsidó", akkor leváltunk.
2009. augusztus 06. 14:12:00 2012 Blog [email] [url]

Sziasztok,

Nekem macsek stílusa még mindig tetszik. Pozsonyi Ádám telitalálat volt, végre hallathatta a hangját. A szőrme (?) nevű vendég nagyon hallgatag volt, vagy kivágtátok? így egy kicsit kevesen beszéltek. A nagyapa nagyanya projektet támogatom. Sajnos nekem már nem élnek a nagyszóleim, de érdekelnének más emberek élménybeszámolói. Joy-t még nem olvastam. Lehet hogy most veszek egyet. Max jó lesz gyújtósnak.
2009. augusztus 06. 15:17:39 Tudástkereső

Pozsonyi Ádám azért elég gyakran szerepel a médiában (ha nem is a tömegmédiában persze). Szőrméből nem vágtam ki semmit, ő sajnos nemigen tudott hozzászólni - egyébként nem is egyszerű ám mellettünk szóhoz jutni :), főleg egy moderált beszélgetésben, ahol szépen meg kell várni, amíg a másik befejezi a mondókáját, nem lehet közbeszólni.
Várjuk az interjúkat, örülök, hogy Macsek kitalálta, hogy adjunk önkéntes feladatokat is a hallgatóknak.
A Joy egy kicsit drága gyújtósnak.
2009. augusztus 06. 15:22:40 2012 Blog [email] [url]

Egyébként Pozsonyi Ádám fog még máskor is szerepelni, ha elfogadja majd a meghívást.
2009. augusztus 06. 15:23:11 2012 Blog [email] [url]

Ja, és a minőség tényleg sokkal jobb volt. Mi lett? Stúdiót béreltetek?
2009. augusztus 06. 15:39:07 Tudástkereső

Megkockáztatom, zajtalanabb mint a bombagyár. Eláruljátok a titkot?
2009. augusztus 06. 15:39:43 Tudástkereső

Az, hogy Tomcat igénytelen. :) Legalábbis technikailag. Van egy kurva jó helyiségük, tele ruhaneműkkel, nagyon kevés a visszhang, és nem képesek egy normális utómunkát végigcsinálni a rádión, hogy profi hangzása legyen, podcaster ide vagy oda. Egy hasonló kategóriájú mikrofont használtunk (majd Macsek megmondja, az övé), a múltkori visszhangos helyiséget, csak a mikrofon közelebb volt hozzánk, mert jobb volt a dinamikája és compress-t tettem rá utána. A mikrofon egy mini samplerbe volt beledugva.
2009. augusztus 06. 15:46:36 2012 Blog [email] [url]

kritika-építőleg- és vélemény:
Hörgésből még ez is sok :).
Csúf szavak nem emelik a szinvonalat és jófejségnek se tűnnek.
AHangminőség teljesen oké.

1. téma- tábor: a pozitív gondolkodást az ifjabb generációk összetévesztik a felelőtlenséggel.
Az hogy "majd kapálok"- az 5-6 éves gondolkodási sémára jellemző: összeveszek a szomszédgyerekkel akinek segít egy sárkány, de én előkapom a lándzsámat... stb.
ez a gyors-rajzfilmek sajátja: mindig épp ott van az ami a főhősnek kell. Az életben nem így van.
A magyar népmesékben legalább küzdeni kell vagy vándorolni azért amivel majd kiszabadítható az ördög által elvittt lyány..
szóval első téma egyértelműen a főlehg nyugati mese és filmes világ befolyása.

A generációk nem hiszem hogy korcsosulnának, szerintem csak változáson megy keresztül az emberiség. Mellesleg a satnyaság se mindenkire jellemző, a föld 2/3a igencsak megdolgozik és megküzd a létéért, fizikai téren is.
szóval én nem általánosítanék az ifjabb generáció képességeire az emosok vagy épp a fejlett világ középosztálybeli polgáraiból kiindulva.

joy magazin pasizásos sztori nagyon gáz- hogy nem vágtad ki...
Szerintem aki idetéved és elolvassa amiket írsz az alapból nem ilyenekkel foglalkozik elsősorban.
ismerjük az ellenséget- oké. erre jó. csak. :)

Nős téma: mint nő, azt gondolom erről, hogy kicsit összetettebb. A nők nem egoizmusból és mert felhecelték őket, azért akarnak karriert, meg önmegvalósítani,
hanem mert a gazdaság átalakult és a multimilliárdos (férfiaknak >-) ) szükségük van az olcsó és együttműködő munkaerőre.
A mai napig -holott már 20 éve ez a vesszőparipám- ugyanaért a munkáért, ugyanolyan pozicióban egy nő a fejlett "emancipált" országokban is
csupán max 2/3-ád keresi mint a férfi. a nem fejlett helyeken meg sok helyen tizedét se...
A munkában való megfelelés és a karriercsinálás elsősorban gazdasági okok miatt sodorja bele a nőket a 35 évesen is szingliségbe.
Ugyanis 20 évesen elkezd dolgozni, mert a legtöbb nem tehet mást (hacsak nem tartatja el magát, de az a joyos rózsaszín toppos kategória...)
És munka mellett elég nehéz még egy férfinek is bólogatni, hiszen akkor egész nap mást se csinál mint mások óhaját teljesíti. azt ember nem bírja, még ha nőből van is.
Mindemellé a férj-gyerek téma szintén általában a pénzen és a körülményeken bukik el, főlegh azon a körülményen hogy a férfiak nem nagyon akarnak gyereket, mert az megintcsak egy pluzs "feladat" és nyűg, főleg úgy hoyg az anyának 3, most meg már majd 2 év múlva vissza kell mennie dolgoznia.
Ha megnézzük, a női feladatokat egy családban vagy némileg megosztják, vagy a nő csinálja meg, de akkor estére szólni se lehet hozzá...
A társadalomban meg a férfi feladatok nagy részét "átruházták " a nőkre, mert monoton munkát és gondolkodósat egyaránt hatékonyabban és olcsóbban látnak el mint a férfiak, pont a még nem teljesen elnyomott "női" lényük miatt: a munkahelyen használják ki a főleg "igenelő" természetet.
A nőhöz még hozzátartozik az is, hogy a sok igenelés után hirtelen lesz elege és robban. Ezt szintén a társadalom igyekszik "otthonra" szorítani, ezért is esnek szét a családok.
A család melegét csak nő teremtheti meg, de ha egész napos robot után ott melegség helyett robban, vagy épp végkimerülésben vonszolja a házimunkát, akkor ott feszült vagy erőtlen lesz mindenki...
Csak meg kell nézni a mai általános iskolás, ovodás gyerekeket... :((
az előreengedés meg ilyenek nem "alku" miatt volt régen.ez elég "férfi " gondolkodásra vall. A segytségadás a tiszteletadás mind a családot szolgálta és nem azt hogy ezért cserébe a nő nem szólhatott bele ebbe abba és az ura parancsolt...(mert fontos és életet érintő döntésekben mégiscsak a nő döntött, ha kellett bevetve a praktikáit :)
A magyar eleve jól kifejezi: feleség. Azaz a nő az "ember" fele. A másik fele meg a férfi. És ketten egy ember. AZ EMBER:
Az más kérdés hogy képeségeik és erejük fényében lett elosztva "az emberi" munka és élet minden szelete közöttük.

eu- a lehívható pénzek töredékét hívta még csak le az ország, és azt is ált. nagyberuházások kapták meg (nem magyar kis és középvállalatok meg termelők)- azaz egyértelműen az eus pénzek sem az ország javára mennek.

még kritikai észrevétel- minden f.sza, csak ez is hosszú. max 1 órásra kurtítani lehetett volna.
de így tovább. :)
a nyomorult marson meg legalább megimélezhetnéd hogy mit csinálnak, mert megesz a kiváncsiság :))
2009. augusztus 06. 16:15:39 cath

Na latod? Ha kivagtuk volna a Joy temat, ami csak erintoleges tema volt, megis mennyire megmozgatott. Ezt tok jo.
2009. augusztus 06. 16:18:58 MaCsek

A generacios torzularol csak annyit, hogy ezek a tabori gyerekek szulei mind mind szep poziciokat almodnak a gyerekuknek, nem a kemeny munkara szokatjak, a carpe diem eletmodot diktaljak. Ebbol viszont nem lesz elorelepes, nem lesz jobb jovo. Az ilyen majd aztan politikus lesz, velemenyformalo, teljes egoista vilagkeppel, az ilyen nem fog kitekinteni a tobbsegre, aki valoban kemenyen dolgozik, vagy majd csak annyira, hogy ezek kemenyen dolgozzanak azert, hogy nekem ne kelljen. Azok pedig akik ezen emberek joleteert fognak dolgozni, akaratlanul is, nem fognak tudni eleget tenni a kor kihivasainak, akkor is, ha eppen tudnak kemenyen dolgozni. Egy vezetore mindenkeppen szukseg van, hitem szerint olyanra, aki nem a sajat onzo racionalis vilagaban el. Ezen vezeto nelkul pedig ezek a kemenyen dolgozni tudo fiatal generacio potenciaja szet fog folyni a semmibe, vagy csakis a hamis vezeto erdekeit fogja kiszolgalni. Ez persze csak az en velemenyem, nagyon szivesen latnek olyasvalakit, aki a kozossegert tett, NEM politikus, es EREDMENYEI is vannak...
2009. augusztus 06. 16:45:57 MaCsek

Közel két óra rádióműsor tömény cigányozás és zsidózás nélkül. Köszönöm nektek a felüdülést, és hogy megkíméltetek ezektől a már izzadságszagú témáktól. Szőrmét hívjátok meg újra mert ha jól hallottam ő kimaradt most ebből a körből. Bár nem csoda, 32 Fokban szőrmébenhehehe. Pozsonyi Ádám tényleg veletek is magázódott?
Félretéve a tréfát. Hihetetlen léptékű fejlődésen mentetek keresztül röpke egy hét leforgása alatt. Főleg Macsek kinevezése volt lóugrásszerű. (már már olyan zsidós;-) (frappánsan azt mondhatnám: kis lépés az emberiségnek nagy lépés Macseknak). Bár az igazat megvallva 2012 műsorvezetői ténykedése nekem kicsit jobban bejött. Macseknak jobban állt a komolytalanság. Most kicsit fagyottnak éreztem a levegőt mikor ő beszélt, de ezt betudom az általa felvetett témák iránt érzett elkötelezettségének, amelyek ugyanakkor valóban elgondolkodtatóak. Különösen ami a nagyszüleink történeteinek meghallgatását illeti. Jó magam is azt kívánom, mindenkinek aki olyan szerencsés hogy rendelkezik még nagypapival nagymamival, üljenek le kettecskén vagy unokatestvérekkel, akár szűk családi körben és hallgassák ahogy beszél. Saját gyerekkoráról, élményeiről, bánatról, kudarcokról és sikerekről, hagyományról, népszokásról, mindenről ami akkor érték és fontos volt. Macseknak azonban azt javasolnám, legyen türelmesebb a mai kamaszokkal, annak ellenére hogy egyetértek az általuk tanúsított értékek alábecsülésének tekintetében, de ahogy Macsek maga is beismeri, mikor ugyan annyi idős táborlakó volt, hozzá sem mindig úgy és akkor jutottak el az őt okítani vágyók szavai mint ahogy ő azt a mostani gyerekektől elvárja. Szóval kevesebb borúlátást és több optimizmust kívánok neki és az összes műsort készítő és hallgató számára. Ugyanis még el sem értünk a műsoridő feléhez, mikor már annyira depis volt a hangulat, hogy attól féltem valamelyikőtök inkább kiugrik az ablakon, mintsem hogy egy ilyen szörnyű világban éljen tovább.
Már csak egyetlen dologgal kapcsolatban lenne egy megjegyzésem. Reflektálva „a gyűlölöm a technikát és a tudományokat de azért itt vagyok egy blográdióban Pozsonyi Ádám” szavaira, aki (sajnos) sokakkal egyetemben hangoztatja nézetét mely szerint. „hulljon a férgese”. Az Istenfélő Pozsonyi Úrnak üzenem, a legtöbb állatfaj pl. pont a magunk fajta Istenfélő vagy nem félő emberek miatt lesz „férges”. A jegesmedvék nem azért hallnak meg végelgyengülésben mert alkalmatlanok a túlélésre, hanem mert egyszerűen éhen halnak a vadászterületeik fogyatkozása miatt. A skót juhok átlag mérete pedig azért csökken, mert a globális felmelegedés miatt már nem éri meg nagyméretűnek és feketének lenni. Így a kisebb egyébként eredetileg életképtelenebb bárányok maradnak életben és örökítik a génjeiket. Ezen gondolkodjatok.
Végezetül az utolsó szó jogán. Csak hogy valamiben azért egyetértsek „a tegeződés gusztustalan demokrata métely Pozsonyi Ádámmal”. Igaza van a női emancipáció káros hatásaival és káros következményeivel kapcsolatban. Még nőként is egyet kell hogy értsek vele. A nők igenis maradjanak meg a gyengébbnek és kiszolgáltatottabbnak mert így a párkapcsolati „projectben” valóban sikeresebbek lesznek ezt nem kérdőjelezem meg. Ugyanakkor kedves rádiós ifjak. Amennyiben a gyengébbik nem szerepében szívesebben látnátok ma a 21. század kihívásai közepette bennünket, akkor tegyetek is arról hogy kiszolgáltatottak maradhassunk. Ez viszont azt kell hogy jelentse, hogy valaki vagyis TI majd kiszolgáltok bennünket. Ne kelljen dolgoznunk járni napi 8-10 órát vagyis pontosan ugyan annyit mint nektek, de ha mégis, akkor vegyétek le rólunk a takarítás, bevásárlás, főzés, mosás, vasalás és gyereknevelés terhét és mi olyan szívesen hagyjuk meg nektek az uralkodás jogát hogy azt öröm lesz nézni. Tehát ezennel én, Macsek kísérleti ötletéhez való csatlakozás képpen azt javaslom nektek, hogy ha van otthon barátnőtök- akkor abban az esetben hogy ha azt nem tudjátok megoldani hogy munkába járnia ne kelljen-, akkor legalább vegyétek le a válláról az összes járulékos terhet, amivel nap mint nap meg kell küzdeniük. Legyen hát ez a férfi hallgatóitok és a ti kísérletetek. Csináljátok meg a napi munkátok mellett az asszonyaitok feladatait is helyettük legalább két hétig, és aztán az első szeptemberi adásban meséljetek!
Sok sikert és kösz az adást!
2009. augusztus 06. 18:22:09 oKbuT

Sziasztok. Nekem nagyon tetszett a mostani adás. Macsek jó választás volt. Probálok szerezni felvételt nagyapámról, mert a tesóm még csinált vele. Jó ötletet adtatok. Hogy lehet beküldeni?
2009. augusztus 06. 19:59:27 Newcomer

Pozsonyi Bucó Ádámot sokan bolondnak tartják, de engem mindig megnevettet. Most sem volt másképpen. A rádión vágásán kellene még egy kicsit javítani. A szignálok elnyomják a szöveget, és rengeteg rajta a mély hang. Macskek hosszú bevezetői engem nem zavarnak, egy darabig, de egy picit még gyakorolhatná a rövidítéseket. Több tudományos hírt szeretnék. Ne ragadjatok le, legyen picit pörgősebb a műsor menet.

Amúgy köszönöm, tetszett
2009. augusztus 06. 21:01:25 Trikolor

Newcomer: legegyszerűbb, ha sendspace.com-on feltöltöd, és átküldöd nekem a linket.
2009. augusztus 07. 11:10:26 2012 Blog [email] [url]

VAN JÁTÉK! Játsszatok erősen!
2009. augusztus 07. 17:03:43 2012 Blog [email] [url]

Eddig nem sok megfejtést kaptunk! Játsszatok, játsszatok!
2009. augusztus 09. 13:56:24 2012 Blog [email] [url]

Sziasztok,

Remek volt az adás, csak így tovább!!

wr
2009. augusztus 10. 09:00:16 wraith-x64

Lehet hogy elment mindenki a kétnapos áramnélküliségre, azért nincs megfejtés.
2009. augusztus 10. 17:12:00 Zsolt [email]

Azóta is alig jött, úgyhogy 'szom. Pedig később lenne nyereményjáték is...
2009. augusztus 11. 15:39:02 2012 Blog [email] [url]

"...amit mond, annak nincs értelme, és nem fontos!!" - 1:30.28-nál ezen olyat röhögtem, mint már régen nem, köszi (bár a Holdra érkezett és onnan magát visszalövős rakétánál is rezgett a léc) :-))

Ezen "az ég azért kék, mert azt akarják, hogy ne higgyük pirosnak" elven azért lenne mit finomítani, lássuk be, plusz felmerült egy olyan gondolatom, hogy ha minden de minden az Irányítók kezében van, még az átlagember összes gondolata is, akkor mégis mi a fenére várnak, hogy meglépjék azt a bizonyos Nagy Dolgot (állmacsőd, zsidók betelepítése, Marsról irányítás stb akármi)?? Pl. nem kell ahhoz zsidó befektetőknek lakóparkokat építeni, hogy idehívják a pajtásokat, simán betelepíthetnék őket most is, a média úgyis úgy adja elő a storyt, ahogyan ők akarják... hiszen bármikor megléphetnek bármit, törvényesség meg erkölcs ide vagy oda, nem?
2009. augusztus 11. 16:09:55 p

Talán még időben néztem rá a honlapra, küldtem a mailt. Csak hogy lásd, értékeljük az ötleted :)
2009. augusztus 11. 16:18:08 Szeter

Simán van olyan jó, mint a Bombagyár Rádió, technikailag meg oda is veri! Csak így tovább! Elmehetnétek egy országos adóra profi műsornak...
2009. augusztus 12. 12:18:55 Harmonika

"Lehet hogy elment mindenki a kétnapos áramnélküliségre, azért nincs megfejtés."- és én tényleg. :) csak kényszerből és nem önként:). de amúgy meg nem is értem hol kell keresni mit :) (iq 135)
2009. augusztus 12. 22:28:18 cath

p: Nincs "minden" az irányítók kezében. Fokozatosan váltak összeesküvésből világhatalommá, és fokozatosan szilárdítják meg a hatalmukat, ami jelenleg is tart. Sajnos az emberek még közel sem annyira agymosottak, mint első ránézésre tűnnek, nem lehet velük akármit megcsinálni egyelőre. Nézd csak meg, elkezdenek egy kicsit keményebben fogni egy országot, mindjárt ellenállási mozgalom szerveződik, páncélos rendőröket, könnygázt kell bevetni... Nem olyan egyszerű ez.

cath: Egy hivatkozást kell keresni a cikkben, amire rá kell kattintani.
2009. augusztus 13. 08:47:12 2012 Blog [email] [url]

A 2. műsort már szinte a megjelenésének napján olvastam, de csak most jöttem vissza a Szigetközből, így - a gondolom már nagyon várt - megjegyzéseimet csak most tudom beleeszközölni, kvázi :)
Látom érzékenyen érintett eme dolog, kedves MaCsek. Nem szerettelek volna szekálni, de megtettem :) Akár hiszed, akár nem, ez a "kvázizás" teljesen úgy hat, mint amikor egy kikupálódott szépségkirálynőnek feltesznek egy eldöntendő kérdést, és mondjuk elsül nála az "intellektuális kulcsszó" trigger, és nem azt mondja, hogy igen, hanem azt, hogy "ABSZOLÚT!" Szereted Tarantino filmjeit? ("Ez valami ismert, nem hétköznapi figura, tehát... ABSZOLÚT!") Szerintem szánalmas, de ha neked bejön, miattam nyugodtan folytasd!
Más. Ha "Newcomer" álnéven (már ez is gyanús :) magadat élteted, akkor azt legalább ne a kommentek elején tegyed, mert kilóg a lóláb nagyon! :) (Csak vicceltem, tudom, hogy az említett egyén nem te vagy, ..., hanem mondjuk valamelyik span v. rokon :)
Aztán. Ha meghívtok valakit a műsorba, akinek vélhetően értelmes, izgalmas, hallgatható, elgondolkodtató, figyelemfelkeltő, szórakoztató, stb. a véleménye, szinte mindenről (Pozsonyi úr egy ilyen figura), akkor hagyjátok szegényt kibontakozni! Lehet, hogy azért hadart annyira, mert nem maradt semmire ideje a sok bevezető, elvezető, levezető és "értelmes" felhívást intéző szöveg között. Amikor elsőre hallgattam meg a műsort, csak idegesített, hogy a műsorvezető arányt téveszt, aztán belekezdtem megint, és felforrt az agyvizem. Én is kiagyaltam egy remek felhívást a "nagyikazi" meg az "áramüröm" mellé. Nem is egyet, hanem rögtön kettőt.
1. A WinAmp, VLC, MPlayer, stb. csúszkájával véletlenszerűen kiválasztott 10 helyen kezdjétek meg a lejátszást, és ahány alkalommal, amikor NEM MaCseknyávogást hallotok, igyatok meg az (egészségemre/egészségtelenségemre) egy-egy felest! Majd... küldjétek be emphárom vagy akkkármilyen formátumba', hogy ki mennyire sértette meg a Zénó Tolemancikát! :)
2., Ha legközelebb meghívjátok Bucó urat, akkor egy diktafon segítségével faggassátok ki, hogy borsodi-e, vagy disznóvágás, vagy akármi, hisz tudjuk, hogy jókat mond, csak könyörgöm, kevesebb lével higítsátok, amit mond!
Rendben, befejezem a durrogást, megpróbálok konstruktív lenni. Ha mindenáron fontos 2012 és a meghívott vendégek értelmes gondolatait kitölteni ezekkel a kiváló táboros, faszmegfogós, farbatúrós, pezsgőbontós joy-os, áramelküldős, öregekkelbeszélős szösszenetekkel, akkor legalább annyit tegyetek meg, hogy felgyorsítjátok min. 4x-re ezeket a dumákat. Akit annyira érdekel, és nem érti, legfeljebb visszalassítja, de meg is szavazhatjuk, hogy inkább én gyorsítsam fel (meg akit még idegesít a "nagyon hosszan semmitmondás" ténye).
Nagyon sokatmondó az arány Bucó információ átadási képessége ((téma + réma) / beszédgyorsaság) és MaCseké között. Ha mindenáron szeretnék párhuzamot keresni az élővilág egyéb szegmenseiből (folytatva és tovább szőve a faszmegragadás példáját), akkor előbbi személy mondandóját a kos, utóbbiét pedig a disznó örökítő anyagához hasonlítanám. A kos egy-egy mintavételezés alkalmával csak 1-2 cm3-nyi anyagot produkál, amíg a disznónál a matéria nem ritkán eléri a fél litert is (!), DE a kos-féle produktumból még így is sokkal több utód hozható össze, mint a disznó fél literéből. És akkor még nem beszéltem a hímivarsejtek életképességéről, fürgeségéről, DNS mintájának épségéről!
Más.
Az EU-s szájbarágó-gyorstalpaló nagyon találó volt! A hasonló információk miatt hallgatom a rádiót és olvasom a blogot (nem a táboros gyerekek elsatnyulásának szomorú híréért!) Kiegészíteném talán annyival, hogy amikor az EU az EVA miatt böfögött, hogy nem komform, stb., akkor a magyar fél is elodázta a döntést, és még azóta sem szabadult meg tőle. Nálunk is létezik tehát a gyakorlat, a kérdés az, hogy ezzel a lehetőséggel ha él a komprádor, akkor kinek tesz jót vele? Nyilván az adónem (ha annak lehet nevezni) haszonélvezői között kevesebb a költségelő pék, mint mondjuk a jóakaró döntéshozó :)
Az Űrodüsszeiás infó, hogy a jeleneteket valóban az űrben vették fel, szintén tetszett. Még ha hoax is!
A Hold és a Mars kolonizálása szintén a meglepő kategória - igazából mindenre fogékony vagyok, de a "majd erről 2012-ben beszélünk" tartalmú érv kicsit elszomorít - egyben persze az érdeklődésem is fenntartja, legalább a jelzett időpontig ;) Meghallgattam Szemrád Nándi előadását is a YT-on. A transzcendentális / illuzórikus vetületeknél maradt abba asszem a JézusSzívén a lendület, ezért még nem igazán tudok mit kezdeni azzal, hogy az infókat Nándi "regressziós hipnózis" segítségével szerezte. Ilyenkor mindegy, hogy ki a hipnózis alanya? Lehet a takinéni is (pl. MaCsek multicégénél :)?
Az, hogy milyen volt a hangminőség, számomra másodlagos, de nyilván a tartalom mögött még ez is előkelő hely. Az átvezető hörgések és hangetűdök pedig profik! A műsor hosszával sincs gondom, akkor, ha kevesebb benne a ballaszt!
Csak így tovább!
2009. augusztus 14. 20:15:14 PortaS [email]

Portas: megcsináltam a tesztedet, és most részeg vagyok. 10-ből 6-szor Pozsonyi beszélt, 2-szer Macsek, 2-szer én.
Mellesleg saját hozzászólásodat is visszaolvashatod információ/ballaszt arány terén. A rádió egy spontán beszélgetés, soha nem lesz olyan töményen informatív, mint a blog.
Az űrodüsszeiás infó amerikai katonai forrásból származik, mint azt Macsek is tudja, nem is értettem, miért mondta, hogy "szerinted", mikor ezt közöltem.
Az információszerzésnél közel sem mindegy, hogy ki az alany, megbízható, bevált médiumokat használunk, és minden esetben visszaellenőrizzük a kapott információkat.
A profi szignálokat Macsek írta, hogy valami hasznát is lásd a személyének...
2009. augusztus 15. 11:01:17 2012 Blog [email] [url]

ja meg - biztos fogyi vagyok de csak full verziós linkeket találok, játékot nem :( ....
2009. augusztus 15. 15:02:17 cath

azért, mert el van rejtve... >-) keresni kell...
2009. augusztus 15. 15:04:23 2012 Blog [email] [url]

Huh... Az elobb valaszoltam valami nagyon szivbol jovot, de kitoroltettem, mert a vitatkozasnak tenyleg nincs sok ertelme.

Tisztelt Portas!

Nem erintett erzekenyen, egoman omlengesed, az onkent keszitett, mindenki szamara ingyenesen hozzaferheto, amde a magunk reszerol eleg sok munkat igenylo adasra erkezett kommented.

Sot, szeretettel meghivunk a kovetkezo adasba. Ha ilyen jonak iteled meg magad, am legyen, bizonyithatsz a radioban.

Nos?
2009. augusztus 15. 15:18:01 MaCsek

Tisztelt Portas

Tisztelt portas, (vagy portás?).
Jó lenne, ha nem vinnéd el a szarkavarás irányába ezt a blogot.
Én ezért olvasom a blogot, és hallgatom a rádiót, mert viszonylag nyugodt, és rendezett keretek között zajlik.
Előre leszögezném, hogy nem vagyok a macsek, sőt, nem vagyok sem az ismerőse, és rokona.
Azért szimpatikus, mert ugyan lehet nem ő az ész a rádióban, de önkritikus, és úgy érzem helyén van a szíve.
Érződik rajta, hogy igyekszik. Ráadásul az, hogy nem vette fel a kesztyűt, sőt még lehetőséget is kínál, hogy
megnyilvánul elég méltányos. Bár nagyon hiszem, hogy te speciel megfelelő lennél a rádióban szereplőnek.
Csak makognál össze-vissza. Nem célom a vitatkozás, de kifejezetten bosszant, hogy egy amúgy békés blogban is
megjelennek a szarkeverők, akik csak dobálózni tudnak a fotelből netezve. Véleményed lehet, kritikád is, de
nem ilyen megfogalmazásban. Igy csak egy ostoba kritizál, abból pedig van elég.

Newcomer, aki NEM a macsek
2009. augusztus 15. 17:42:45 Newcomer

Srácok,
jó lenne, ha nem mennék el a marakodás irányába. Newcomer, értem, hogy személyesen érintett, hogy téged Macsek önnyaló alteregójának neveztek (hacsak viccből is!), de azért mégis: arra reflektáljunk, amit a másik konkrétan írt. És ne a másik személyéről tegyünk távkiértékelő megállapításokat: ostoba vagy, szerezz egy nőt, egoista vagy, te csak makogni tudnál, stb.
És ez vonatkozik mindenkire!
Támogatom Macsek ötletét, hogy Portas próbálja ki magát a rádióban - úgyis jelentkeztél korábban, hogy tagja lennél a csapatnak.
Hát lássuk. De a nyelvizmulás, a virtuális péniszösszemérés jó lenne, ha kimaradna. Akár a rádió szereplőit, a kutatócsoport tagjait is cenzúrázni fogom, ha ez folytatódik. Sőt, ha kell, még saját magamat is. :)
2009. augusztus 15. 18:04:37 2012 Blog [email] [url]

Nézd, szerintem ez a cenzúrázás fölösleges. Gondolom a macsek nem veletlenül van ott, ahol van. A távkiértékelést pedig pont
ő indította el. És ez az, amit annyira utálok a mostani internetes kultúrában. Csöndben figyeltem az eseményeket, és örültem, hogy nem vetődött erre a blogra senki sárdobáló, erre csak megjelent. Éppen ezért nem támogatom az ötletet, hogy ez a valaki
kipróbálja magát a rádióban, mert ez olyan lenne, mintha megjutalmaznátok. Mire föl? Mit ez az ember le az asztalra? Publikált tán valahol? Vagy van saját blogja? Nagyon szívesen megnézném mire van ekkora nagy arca. Szóval légyszíves ne cenzurázd ezt a hozzászólásomat, mert ez a véleményem erről. Vagy ha cenzúrázol, akkor cenzúrázd ki förcsögő urat is, aki ráadásul megrágalmazza a műsorvezető kollégádat, hogy saját magát dícséri. Ezzel ugyanis aláássa a blogod hitelességét is.

Köszi
Newcomer
2009. augusztus 15. 18:18:10

Nem akarok túl sokat hozzátenni, nem nagyon értem az úr ellenérzéseit macsekkal szemben. Gyermetegnek találom a kritikáját is, éppen ezért csak támogatni tudom az előttem szólót, hogy akinek ilyen a hozzáállása az nem igazán való ebbe a csapatba. A fölösleges fröcsögést le lehet vezetni más oldalakon. Apropó, lesz valamikor nyilvános adás? Esetleg az egyik túrán?
2009. augusztus 16. 08:25:45 Tudástkereső

Nyilvános adás lesz, hogyha várható lesz, hogy annyi ember eljön, hogy legyen értelme megcsinálni. Akkor majd bérelünk egy kisebb termet, és egyébként esetleg gondolkodom közös előadásokon is Nándival - mármint hogy ő is pofázik fél órát, meg én is pofázok fél órát.
Sok minden van tervben, ami képlékeny. A blogtalálkozót meg a túrát mindenesetre hamarosan meghirdetem.
2009. augusztus 16. 11:26:37 2012 Blog [email] [url]

Elnézést a késedelmes "reakcióért", de tegnap családi bográcsozáson voltam, ma pedig fél éves lett a kisfiam. (Profi karakterépítés, mi? Családos ember, közös programok, ugyan még nem derült ki, de szeretem a természetet, az állatokat, van két kutyám, stb. :) Ezzel kapcsolatban ajánlom figyelmetekbe a "Megúszni egy gyilkosságot" c. filmet.)
Háát, sikerült jó nagy "vihart belefújni a teáskannába", ami nem baj egyértelműen.
Először is a legfontosabbat: az indulat tényleg nem a legjobb tanácsadó, vmint ennek hatása alatt sem éppen a legjobb közösséget építeni. Ezért meg kell kövessek minden érintett embert, legfőképpen MaCseket, Newcomer-t és a többieket. Elnézést srácok (per lányok, ugye Newcomer még 2-esélyes)!
Megpróbálom röviden megosztani a továbbiakban a véleményem, ui. telitalálat volt az az észrevétel, hogy pont ami ellen felszólalok, az engem is magával ragad, mármint a körülményesség.
Az indulat oka kifejezetten NEM MaCsek személye volt. Amolyan "Nyuszika b+ a porszívódat" dolog inkább. Mint írtam, több napon át érleltem magamban a véleményem, egy olyan helyen (de ez mellékes :) ), ahol nem volt áram, melegvíz, stb., de a kocsmában azért volt hideg hosszúlépés, így a viszonylag bárgyú, jószándékú és polkorrekt 1.0-tól eljutottam a mindent vivő Cunamiig.
A 2012 blog írásos formája egy katarzis volt számomra, annó, amikor beleolvastam, de ezt a szintet végig fenn tudta bennem tartani. Ahogyan tömören, világosan, és ami a lényeg, egy merőben új szempont szerint készültek a posztok, engem úgy tett lelkes és infóéhes rajongójává. A közreműködési vágyam is nagyjából ebből az időből származik (ami persze nem lohadt lejjebb azóta sem!)
Aztán jött a rádióadás, amit egy remek ötletnek tartottam (és tartok most is), de - egy részével legalábbis - úgy voltam, mint egy izgalmas könyv megfilmesített verziójával (pl. Galaxis útikalauz, de nyilván az összes passzol ide). Mert ugye egy "spontán" beszélgetésnek mások az előnyei, mint egy jól megszerkesztett posztnak. Ezt is benyeltem, és már az elejétől el is fogadtam.
A "kvázizás" felemlítését pozitív jellegű hozzászólásnak gondoltam - továbbra is azt mondom, hogy egy rossz szokás. Erre példa lehet a Bombagyár rádió, ahol (most nem a zsidózást/cigányozást említem) gyakran trágár szavakat alkalmaznak, de azért tudom mégis elfogadni, mert nem céltalanul, hanem hangulatfestésre, nyomatékosításra - nyilván nem tudatosan, és amikor nagyon nincs ennek helye, akkor még mellőzni is képesek.
Hogy írjak is valamit: az Univerzum (de legalábbis a bolygónk) rezgésszáma a '80-as évek óta emelkedik, ugye(?), készülünk továbbá a 2012-es évre, és egyre több helyről lehet olvasni, hogy ez megint egy "bárka előtti" szituáció. Egyre kevesebb idő alatt kellene megbeszélni egyre több dolgot, és kellene felnyitni egyre több embertársunk szemét (talán a magunké sem kivétel...), és kiragadni a megkövült plázazombi állapotból. De ha ez Noénak sem sikerült, akkor sikerülhet-e ez nekünk? Hibája-e ez Noénak? Ha netán sikerülne rávenni majd' 7 mrd. embert arra, hogy tudatosan fogyassza a javakat, mennyivel odázná az el a katasztrófát?
Ha válaszolni képtelen is vagyok a feltett kérdésekre, az azért gondolom érezhető, hogy nem kimondottan fesz.-mentes környezet szülte őket. És amikor adott egy olyan szituáció, hogy pár ember sztem. érdekfeszítő dolgokat mondana, ha nem is kimondottan a fenti témákban, akkor engem zavar az, hogy ki hogyan fogja meg a f...t, és ki kinek Nyúl Béla végbelébe. Egy fokkal már izgalmasabb az áramnélküliség és a fiatalság devianciájának kérdésköre, és kell is beszélni róla, de - ha lehet még ezek után kérni - kicsit kevésbé körülményesen. A csúcs pedig az, hogy 2 hét indulatkovácsolás után (na jó, végülis kikapcsolódás céljából mentem evezni) azt olvasni a kommentek között, hogy ez a hártyaformára nyújtott rétestészta még tetszhet is valakinek?! Nyilván nem vagyunk egyformák, és nyilván ezt be is láttam azóta, de akkor kiverte a biztosítékot. Elnézést!
A pozitív visszacsatolásokat általában pozitív, a negatívakat pedig negatív hangnemben szokta sajna megtenni az átlagember - amibe most én is nagyon belefértem (ez van!)
A "szarkavarás" témakörhöz meg két rövid gondolat:
1., nekem alapvetően tetszik és fontosnak is tartom a 2012 blogot, ezért ha "elmarasztalom", azt jobbítási céllal teszem (a jövőben mellőzve az indulatokat, legalábbis megpróbálom, bár az én stílusom sajna ilyen), nem pedig azért, mert idekavartam pl. az index fórumról, és mindenki, aki nem kiválasztott, az pusztuljon, és szellemi felsőbbrendűségem legyen az okozója az általam kritizált jelenségek megszűnésének, végső sárbatiprásának (kezdek én is kicsit körülményes lenni :)
2., nem tudom helyeselni azt az elvet, hogy az a jó, ha nincs kavarás (Hofinál: ne mocorogj, mert akkor még mélyebbre süllyedsz!) Ha valami szar, akkor azt igenis fel kell kavarni kiöntés előtt - de persze had ne én döntsem el, mi a szar, és mi nem az, én ezt csak jeleztem, ha leszavaztok, azt is megértem, csak az ellen szólok (itt, a 2. pontban), hogy mindenáron törekedjünk a passzív álnyugalomra.
Nagyon megtisztelő a meghívásotok, ezt komolyan mondom! De áldatlan picit a szituáció, mert ha nem fogadom el, akkor leminősülök olcsó szájkaratéssá, ha viszont igen, és csak "makogok", akkor jön a "na ugye!", ha meg nem, akkor meg a "na tessék!" :)
Lehet, hogy tényleg inkább az lenne a logikus, hogy a lojális kommentelőket hívjátok meg egy-egy bónusz adásba, ahogy Budaházy is tette, nem pedig a "fikázókat". Ha viszont mindenáron be kell bizonyítanom, hogy legalább egy "sziasztok!"-ot bele tudok mondani az online műéterbe, akkor ezt úgy lenne igazságos megtennem, hogy legalább Newcomer is ott legyen, akkor legalább személyesen is át tudnám adni bocsánatkérésem böszmeségemért (meg azt a pár üveg repi piát, pénzt és nőt/fiút, ami még ilyenkor elvárható :)
Amúgy túl sokat tényleg nem tettem le az asztalra, talán ami olyan igazán országos volt, az a Matáv meg az Axelero számlázórendszerében az a pár szubrutin :), de erről meg nincs mit beszélni, talán privátban 2012-vel.
Szóval, gondoljátok meg, kellek-e én oda, ha meg igen, és nincs belőle sértődés, akkor szívesen megyek!
2009. augusztus 16. 14:10:36 PortaS [email]

"az Univerzum (de legalábbis a bolygónk) rezgésszáma a '80-as évek óta emelkedik, ugye(?)" - semmi sem emelkedik, ez a baromság a New Age-mese része, aminek egyrészt az alapja is valótlan (a tavaszpont egyelőre vastagon a Halakban van), másrészt az Irányítók malmára hajtja a vizet: malmozzunk, és majd felülről beleültetnek minket a jóba egyszer csak. (Tipikus Irányító-minta: a magyarokat is, az ország megszállása, a jogfolytonosság elvesztése óta, folyamatosan ezzel eteti az illegitim hatalom.)
2009. augusztus 16. 14:21:16 2012 Blog [email] [url]

Végre, legalább a "vesszőfutásomnak" vége, vagy legalábbis egy ideig szünetel... :)
Az ilyen infók miatt vagyok itt, de egyelőre csak kapkodom a fejem. Ez azért nem része az ált. isk. törzs tananyagnak! :)
2009. augusztus 16. 21:58:58 PortaS [email]

No. Kicsit elment a net, de latom vannak fejlemenyek. Az alapveto problemadat ertem, ettol fuggetlenul meg kell ertened par dolgot. Egyikunk sem radios. Egyikunk sem gyakorlott szonok. Az iras azert picit mas. A radio elinditasa azert volt szukseges lepes, hogy nagyobb reteget tudjunk elerni vele. Ezert viszont azt az arat meg kell fizetni, hogy "csalogatonak" olyan temakat hozzunk fel a bevezeto adasokban, ami popularisabb. Ez lehet (szamodra) unalmas, de rabirja a hallgatot, hogy esetleg elolvassa a blogot. A blog temajat tekintve amugy is eleg kenyes, es tomeny. Sokan mar ott feladjak, amikor meglatjak mennyit kell olvasniuk. Olvasokra pedig szukseg van, ennek eleresehez ezt gondoltuk ki. Igy mar erthetobb a tematika? Tobbszor idezed a "ki hogyan fogja meg a...." nos, ha picit ismerned Adamot tudhatnad, hogy ez a kedvenc temaja, teret engedtunk neki, beszelhetett rola. Ezzel mondjuk magadat cafolod meg a kirohanasos kommentednel, hogy nem bontakozhatott ki, nem sorolom. A korulmenyesseggel meg ugyancsak nem ertenek veled egyet. Masok nem tartottak annak. Te pedig ettol duhos lettel? Felhuztad magad, mert nem az szerepelt a kommentek kozott, amit sajat erzelmeidre alapozva ugy gondoltad, hogy masoknak is ereznie kellett volna? Es meg hamisitassal is vadoltal egy hozzaszolot? Nem a legjobb ajanlolevel. Ezzel csak masok ellenszenvet vivtad ki. Remelem nem bantalak meg ezzel az elemzessel. Ez most a teljesen szubjektiv velemenyem a te, es a te velemenyedre erkezett kommentekre. Biztos egy nagyon joszivu, amde erzelemmotivalt, erzekeny lelku ficko vagy. Megsugom, en is az vagyok, es sokszor futottam be ebbe a csapdaba. Sokszor adtam at magam a felindultsagomnak, mert azt ereztem helyesnek. Ki tudja? Lehet ezert vagyok ilyen korulmenyes a radioban ;). Szoval nyugi, lesz ez meg jobb is. Azt nem mondhatod, hogy nem fejlodtem ket adas alatt. Meg nem tokeletes, de majd most :D.

PS: Ha valaszolsz is, elobb tobbszor olvasd at, amit most irtam. Ne olvass ki belole olyan erzeseket, amik nincsenek benne. 2012 jol mondta, nem verekedni vagyunk itt, nem cerkat osszemerni. Feszultseg menetesebb hetkoznapokat, es tovabbi jokat kivanok neked. Ha mar ajanlottal dolgokat, en is ajanlok. Twin Peaks, Albert Rosenfield, es Trumann kettosen alakulasat. Szerintem a kozeljovoben mi is igy leszunk ;)
2009. augusztus 17. 03:22:14 MaCsek

Na hahó

Kezdem úgy érezni, hogy a macsek talán pszichológus a cégnél ahol dolgozik.
Ez talán megmagyarázza a rádióban való körülémnyességét, az írásában viszont a percízitását. Amit a portasról írt felér egy pszichológiai elemzéssel, nem amatőr szinten. Tudom, mert ilyen területen dolgozom. Annyival egészíteném ki, hogy a portas egész hozáállásával, magánjellegű dolgainak leírásával, fellengzős " csak most jöttem vissza a Szigetközből, így - a gondolom már nagyon várt - megjegyzéseimet csak most tudom beleeszközölni..." önimádó megjegyzésével nálam verte ki a biztosítékot. Már megbocsásson mindenki, de ilyet csak az ír, aki önigazolást, és levezetési felületet keres önnön elégedetlen életedre, és elveszettségedre. Megértem, ha emiatt dühös vagy. Hozod a magyar emberek nagy átlagát. Viszont így levezetni, ez azért szánalmas. Kiváncsi lennék, hogy a bombagyár forumán is ekkora elánnal szidnád-e az ottani rádiósokat, hiszen körülményes van köztük is, nem kevés. Én is csak azt tudom tanácsolni, nézz magadba, mert túlértékeled önmagad, és az írásod alapján egy beképzelt alaknak tűnsz. Nem ismerlek, de a kommentárjaidból, amik szép hosszúak, és saját magadon kívül semmiről nem szól ez jön le. Ez pedig egy közösségi oldal, nem egyéni. Nézd meg a cath hozzászólását. Objektív, nem magamutogató, közösségi. Belátni nem szégyen. Ennyi. Nagyon kérlek nekem ne is válaszolj. Részemről a témát lezártam, és nem óhajtok vele többet foglalkozni. 2012 Blog, kérlek ne cenzorkodj.
2009. augusztus 17. 10:59:48 Newcomer

"Ez pedig egy közösségi oldal, nem egyéni." - ebben tévedsz, ez nem a BGY, ez egy egyéni oldal, mégpedig az enyém. Az, hogy a kommentelők között párbeszéd alakult ki, egy dolog. A 2012 Blog (névváltással egybekötött) közösségi oldallá való fejlesztésén gondolkodok, csak hát ugye gondolkodni lehet, a megvalósítás viszont pénz pénz pénz. Még ha nem is sok. Épp most dolgozok a megkeresésén.
2009. augusztus 17. 13:03:21 2012 Blog [email] [url]

Nem akarok definicios kérdéseken vitatkozni, de azáltal, hogy a blogodat "közre" adtad ez már nem teljes egészében a te blogod, hanem szépen lassan át fog alakulni. Senki nem mondta, hogy olyan közösségi oldal lenne, mint a bombagyár, de formáját tekintve, a közös kirándulás, a közös iddogálás megléte miatt már több, mint egy egyéni oldal. És ez akkor innentől kezdve már közösség. Szóval felelősségteljes dolog. Mégha nem akarod bevállalni, akkor is :)
2009. augusztus 17. 15:51:10 Newcomer

Na most akkor az van, hogy közösség egyelőre nincs és ÍGY nem is lesz, meg ne is legyen. A rádió kommentelési lehetősége azért van, hogy a rádióval kapcsolatban véleményt írjatok le, illetve a rádió témáihoz hozzászóljatok, valamint ezekkel kapcsolatban és ezeknek mentén esetleg beszélgetés alakulhasson ki.
Az "ezeknek mentén" semmiképpen nem takarja bármelyik kommentelő pszichológiai távkiértékelését bárki által.
Éppen ma délután töltöttem 3 órát a reklámok ragasztgatásával, ha valaki idetéved, nem akarom, hogy ez fogadja itt, mert esetleg hozzá se kezd a rádió letöltéséhez. Ugye megértitek. A továbbiakban a fenti elvek alapján fognak törlésre kerülni a nem komment jellegű kommentek.
PortaS, fejezd be a hangos merengéseket. Mindenki más, fejezzétek be PortaS baszkodását és távkiértékelését.

Ezenfelül kérek mindenkit, hogy a kommentjeihez adjon meg személyes e-mail címet - a személyes jellegű üzeneteket pedig ide küldözgessétek egymásnak a jövőben. Ilyen egyszerű a megoldás.
2009. augusztus 17. 22:03:58 2012 Blog [email] [url]

Végre vége.
2009. augusztus 18. 08:40:49 Newcomer

Részemről tiszta.
2009. augusztus 18. 10:31:57 PortaS [email]

Esetleg még annyit, hogy ezen poszt minden általam elkövetett bejegyzését törölni kéne, mert 1., nem vagyok rájuk büszke 2., tényleg, aki ide téved, ne kelljen ezzel szembesülnie (ez nem merengés volt)
2009. augusztus 18. 10:37:50 PortaS [email]

Sziasztok! Az áramtól való függőséggel kapcsolatban jutott eszembe, hogy vajh mi a francnak kell nektek href.hu-s link, ha tudok csinálni sajátot? :)

A MAG falvát ismeritek? (magtar.hu) Felépítettek a semmiből egy falut. Sokat nem tudni róla, mert a neten nincs róla anyag, csak néha hallani róla. Nekik működik a dolog, ha minden igaz.

Nagyon tetszett amit az EU-ról mondtatok. Csak így tovább!
2009. augusztus 25. 11:26:49 balin [email]

Azért csinálom a href-eseket, hogy aki akarja, könnyen tudja továbbítani a linket másoknak.
2009. augusztus 25. 12:16:20 2012 Blog [email] [url]

Szervusztok!

Össze sem lehet hasonlítani ezt a műsort Tomcaték primitív hőbörgésével.

Nagyon jó, csak így tovább!
2009. november 16. 00:28:10 B [email]

Szerintem a BGY rádió sem volt primitív, volt annyira informatív, mint a miénk, csak több volt benne a zsidózás meg az anyázás. Viszont nem vették annyira komolyan magukat, mint mi, tehát szórakoztatóbb, könnyebben hallgatható műsor volt. És persze vágatlan, tehát az egészet improvizálták. A miénk is egészen máshogy hangzana, ha nem vágnánk ki semmit... (Majd a szilveszteri különkiadás csupa kivágott részletből lesz!)
2009. november 16. 08:51:11 2012 Blog [email] [url]

Azért ez a XIX. századi űrrepülés súlyos ostobaság volt, miért kell olyan dolgokról véleményt formálni amihez nem értünk?
2009. november 16. 10:13:19 B [email]

A kínaiaknak már az időszámítás előtt volt rakétatechnológiájuk...
Olvasd el a "Technikai fejlődés és űrkutatás" című bejegyzést.
Egyébként meg a XIX. században az ún. "Más Utakon Járók" hagyták el a bolygót, ők egy alternatív civilizáció voltak, tehát a technikai fejlődésük útja és üteme teljesen más volt, mint a többségi civilizációé.
2009. november 16. 10:29:52 2012 Blog [email] [url]

Naszóval 2012!

Űrutazás a 19. században? Ez szerintem az emberek nagyrésze nem fogja elhinni, mert őszintén szólva elég bizarr amellett, hogy nem akarod elmondani, hogy mégis mi a franc van a Marson, pedig éppen az lenne a lényeg, hogy összeálljon a kép. Olyan leszel, mint Molnár F. Árpi, aki folyton csak kiabál, folyton csak ordítozik, de nem megy vele semmire, mert ezért mindenki csak egyre bolondabbnak nézi, még ha el is szeretne valamit mondani, ami amúgy elég fontos lenne. XD

Mindenki úgy van vele, hogy bemondasz egy olyan részletet, mint pl. ez az űrutazásos dolog másfél évszázaddal ezelőtt, hogy oda ment a rakéta, aztán visszatért annak a rendje és módja szerint. Ha már ilyet mondasz, akkor légyszi avass be minket, ne várj 2012-ig, mert az igazság mindennél fontosabb! Vagy akkor ne húzd az idegeinket, inkább meg se említsd! De ha elmondod, te leszel a legjobb fej! Lehet, hogy száműznek érte a Mesterek, vagy mittomén, dehát ha lehetőséget adtak rá, hogy ez az info neked kijusson, akkor szerintem velünk is megoszthatod.
Pozsonyi megmondta, hogy ezt azért én nem hiszem el! :D

A rádió nagyon jó lett, sokkal fejlettebbek vagytok, mint az első részben és milyen rövid idő alatt!
Én senkit nem hibáztatnék, hogy ki milyen szinten volt jó-rossz, mert mindenkinek van egy stílusa, egy tempója, amit élesben használ.
Bucónak pl, ez a gyorsbeszélője (nem azért hadart, mert kevés volt az ideje), amin nem lehet változtatni, ő ilyen hiperaktív alkat, aki mintha zavarban lenne, a MaCsek pedig komótos, lassan mondja, de sokat dorombol. :)

És most amúgy még pluszban megtudhatnánk, hogy mégis kik azok a "Más Utakon Járók"? Ők eddig nem is voltak itt! :D

Kezdem úgy érezni magam, mintha egy Sci-fi rajongó és egy kissé zsidóellenes összegyúrt, de amúgy okos emberke gondolatait követnénk, aki a rendelkezésére álló, mindenhonnan merített információból kigyúrt magának egy világképet XD
2009. november 18. 22:04:10 Julisics [email]

A Más Utakon Járókról Nándiék könyvében lehet olvasni részletesen. De majd ha jön valamikor a rádióba, beszélhetünk is erről.
A 2012-es bejegyzésben már írtam róla, hogy mi folyik a Marson! Legalábbis az egyik felét leírtam. A másik felét tényleg ráér 2012 után megtudni.
2009. november 19. 08:55:02 2012 Blog [email] [url]

Jó, rendben.
Legyen meg a te akaratod.
2009. november 19. 20:14:37 Julisics

Akire olyan hatással van egy magazin, hogy a férfi nemi szervet vulgáris változatában emlegeti, az ne adjon a nőknek tanácsokat!

Imádom Pozsonyi urat!
2009. december 27. 19:16:28 Véletlen

Az építő kritikát leírtam, ami pár órán át itt volt. Látom, hogy most már nincs itt.

"Szól a cenzor: Vétó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér!"
2010. január 10. 03:01:50 Gróf Dezsőffy

Építő kritikát? "Ne haragudj, de a lipótmezőt már bezárták" - nálad ez az építő kritika? Azt mondtam az adásban, hogy puskaporos rakétákkal utaztak a holdra a kínaiak az időszámítás előtt? A 2012 Blogon a kommentálás jogának előfeltétele az alapfokú szövegértési képesség. Te az első hozzászólásoddal elvesztetted ezt a jogot. Máskor is kritizáltak már, azokat a hozzászólásokat nem töröltem, reagáltam rájuk, olykor egész cikkeket szenteltem a megválaszolásuknak. Ha úgy érzed, hogy azért töröltem a hozzászólásodat, mert nem bírom elviselni az ellenkező véleményeket, akkor hidd el, nem akarsz te ide írkálni.
2010. január 10. 11:06:18 2012 Blog [email] [url]

Gróf Dezsőffy: láthatóan még mindig szövegértési nehézségekkel küzdesz: "Te az első hozzászólásoddal elvesztetted ezt a jogot." Mármint a kommentelés jogát. Úgyhogy kuss. Épp most töröltem 150 zsindexes trollt, nem vagyok kíváncsi még a saját házi trolljaimra is.
2010. január 13. 10:23:32 2012 Blog [email] [url]

Schmidt Mária átvette az ötleteteket. http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-346332
2010. április 16. 20:21:27 Lili

Az én nagyapám maga is "projektgazda"( brrrrr) volt, amikor mesélt a gazdasági válságról és a második világháborúról??? Ehhez nem kellett semmi más, csak egy közös asztal, ami mellé leültünk és én FIGYELTEM rá.( Sem ő, sem én nem kaptunk MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉST, igaz könyvet sem írtunk belőle) Én már 10 éves koromban tudtam, hogy nem vehetek fel hitelt, és csak abból gazdálkodhatok, amim van. Többet tanultam tőle, mint az összes iskolában együttesen. Az iskolai tudásom az enyészeté lett, a nagyapai pedig még ma is élő.
"ha a fiatalok nem ismerik meg a szabadsághiányos időket, akkor később nem fogják tudni értékelni a demokráciát, és az ismeretek hiánya a szélsőségek felé sodorja majd őket."- nem kell félni, hamarosan meg fogják a maga valóságában is ismerni, azaz tudni is fogják. A külső világunkban ma a szabadság=pénz, a demokrácia pedig ahhoz kell, hogy a levegőbe adjuk ki a harag végtermékét.( Jó volt Pressinget olvasni:)!)
2010. április 16. 21:17:46 zui [email]

Elvileg ők már hamarabb kitalálták ezt.
2010. április 17. 12:09:35 M.A. [email] [url]

nevem:
emlékezzek rád:
e-mail címem:

weblapom címe:

hozzászólásom: