blog

szlogen ide jól

A számítógép sem lehet rabszolga

# 2005-10-08 13:16 szombat

Az érzékeny lelkű amerikaiak szerint kellemetlen és sértő, hogy az elsődleges számítástechnikai eszközöket "úrnak", a másodlagos eszközöket pedig "rabszolgának" nevezik.

A Los Angeles-i önkormányzat egyik munkatársa panaszt nyújtott be a munkáltatójánál, mert sértőnek találta a videolejátszók "slave" és "master" elnevezését, amely magyarul rabszolgát és urat jelent. Ennek eredményeképp az önkormányzat közbeszerzési osztályának vezetője azt kérte a beszállító cégektől, hogy a termékeik megjelölésénél lehetőleg kerüljék el ezeknek a szavaknak a használatát.

Szexrabszolgák

"A Los Angeles-i önkormányzat érzékenységét és kulturális sokszínűségét figyelembe véve nem fogadható el ez a megjelölés" - írta Joe Sandoval a cégekhez eljuttatott emailben, amely a BBC információi szerint nem ultimátum, csupán egy javaslat. A kifogásolt, rabszolgatartó társadalomra utaló kifejezéseket egyébként a mazochista szexuális kapcsolatok résztvevőire is alkalmazzák.

Mivel az informatikai rendszerek és a számítógépek korlátozott erőforrással rendelkeznek, az alegységek egy szigorú fontossági sorrend alapján működnek. Így ugyanis könnyebben elkerülhető a nélkülözhetetlen egységek váratlan leállása.

A sorrendet valamilyen módon a technikai leírásokban is jelezni kell; a merevlemezek és optikai tárolók esetében régóta bevált kifejezés a "master" és a "slave", amely pontosan kifejezi az eszközök alárendeltségi viszonyát.

szólt hozzá. Szólj hozzá te is ITT
A bejegyzés címkéi: slave master rabszolga

Megértés

# 2005-10-08 13:16 szombat

"Megértem, hogy az informatikusok évek óta ezeket a kifejezéseket használják, mi azonban arra kérjük a gyártókat, vizsgálják meg, mit tehetnek az ügyben" - mondta Sandoval, aki azt is elárulta a BBC-nek: egyszer már visszautasított egy olyan berendezést, melyen a sértő szavak szerepeltek.

A Los Angeles-i önkormányzat átfogó felmérést végzett azoknak a termékeknek a körében, ahol előfordulhatnak ilyen kifejezések. Sok esetben a feliratokat az "elsődleges" és "másodlagos" szavakra cserélték.

szólt hozzá. Szólj hozzá te is ITT
A bejegyzés címkéi: megértés elsődleges másodlagos

szavazás

szavazás kérdés

1. válasz
2. válasz
3. válasz

kommentek

2006-09-19 10:04:11
Huu micsoda sablon!!!
2006-05-29 19:41:44
miért kell több?
2006-05-29 19:35:52
ez meg még egy komment, csak hogy...
2005-10-08 13:29:38
teszt, hogy legyen komment

archívum

statisztika

2005-08-09 16:30:24 óta van:
2 log bejegyzés
4 komment neki
16 feltöltött kép
1 szavazás

mindenmás

blogol.hu CSS
design: DuDe 2007